Kategória: ARCHÍVUM

ISMÉT REPÜL A PÁVA!

2016.október 21-én fél kilenckor ezen az aranyló levelű őszön is elindult, azaz „Fölszállott a páva”. A magyar folklór népzene, néptánc és népdal területeinek ez a legnagyobb ifjúsági seregszemléje. Általa összegződik és léphet országos médiumok elé a Kárpát-medence – a világon szinte egyedülállóan organikus jelenű – népi kultúrája.

Az 1800 szóló és együttes produkcióból a területi válogatók után mindössze 48 (!) kerülhet  a elődöntőbe, melyet már sugároz a Duna Televízió is. Nagy öröm számunkra, hogy két igen tehetséges tanulónk páros tánc kategóriában látható lesz a képernyőn.

HOSNYÁNSZKI NOÉMI és KORMOS BALÁZS (a százhalombattai „FORRÁS” néptáncegyüttes táncosai, mindketten 8. e-sek) nagyszerűen szerepeltek az előválogatókon, s a minden induló által vágyott elődöntőt gazdagíthatják majd táncukkal.

HOSNYÁNSZKI NOÉMI és KORMOS BALÁZS FELLÉPÉSE A DUNA TV ÉLŐ ADÁSÁBAN:

2016.NOVEMBER 11.

Segítsük őket mosollyal, öleléssel, gratulációval és – ha eljön az ideje –TELEFONOS SZAVAZÁSSAL!

honlap

Kirándulás

Október 22-én csodaszép, napsütéses őszi napon kirándulhattunk Tésen és környékén. Megcsodálhattuk a környék nevezetességeit: Tésen a szélmalmokat, Jásdon a Szentkutat, Bakonynána határában a Római fürdőt.

 

 

kirandulas_1

kirandulas_2

kirandulas_3

A 12.e túrázói ROHO Tanár Úrral a Római fürdőnél



1956-os forradalom és szabadságharc – Mi is megemlékezünk!

Tollas Tibor: Túlé1956lők

Legyen csendes az álmuk,
mert nem haltak hiába.
– Letarolt erő fái –
úgy fekszenek vigyázzba’.

Földtömte szájuk némán
kiált időtlen esküt.
Elvetett mag a rögben
a csontmeztelen testük.

Feldúlt sírjukon mécses,
október tűzvirága,
a holtak jogán kérdez,
választ már mit se várva.

Múltunkat elrabolták,
a sivár jelen hallgat.
Ők élik túl, – a holtak,
A győztes forradalmat.

Őszi szakmai nap

A Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ 2016. 10. 24. és 2016. 10. 28. között megszervezi az Őszi Pedagógiai Napok rendezvénysorozatát.

Ennek keretében a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégiumban a kollégák számára szakmai előadásokat, bemutató órákat szervezünk 2016.10.27-én.

Részletek: Őszi szakmai nap

A tanév első túrájára

a-tanev-elso-turajara

A tanév első túrájára szeptember 17-én került sor. A Budai-hegyekben voltunk. Budaörsről indulva jutottunk el a Normafához és Csillebércre. Kis csapatunk különösen nagy dicséretet érdemel, ugyanis vállalta úgy is a túrát, hogy az előrejelzés esőt ígért, ami aztán meg is érkezett. Ennek ellenére hősiesen teljesítettük a vállalt távot. Csoportképünk a Sorrento sziklánál készült.

 

Fogadóórák

sidtt001

Fogadóórák, beosztás, szak(ok)

2016-17-es tanév

Müllerné Ódor Marianna (hétfő  16:00) igazgató, matematika – fizika
Szücsné Dr. Harkó Enikő (hétfő 16:00) igazgatóhelyettes, magyar nyelv és irodalom
dr. Gentischerné Dani Zita (hétfő 16:00) igazgatóhelyettes, történelem – matematika
Ajtony Krisztina (hétfő 16:00) testnevelés – német
Antal Iván (szerda  16:00) testnevelés

Balogh Dávid (hétfő 16:00) testnevelés

Barna Péter (hétfő 16:00) matematika – fizika

Boldis Szandra (szerda 16:00) történelem – matematika

Csathóné Zágoni Nóra (hétfő  16:00) német – magyar nyelv és irodalom

Dukai Klára (hétfő  16:00) matematika – informatika

Fábián István (hétfő 16:00) matematika – fizika – filozófia
Farkas Kármen (hétfő 16:00) német – biológia
Garamszeginé Szűcs Ildikó (hétfő 16:00) kémia – matematika
Gráczer Andrea Mária (hétfő 16:00) angol – magyar
Heltai Éva Mária (szerda  16:00) matematika – informatika
Horváth Viktor (hétfő  16:00) angol – történelem
Hutvágnerné Róth Éva (szerda 16:00) magyar nyelv és irodalom – történelem, munkaközösség-vezető
Kácserné Tallósi Éva (szerda  16:00) német – történelem
Kanálné Katona Edit (hétfő 16:00) biológia – földrajz, munkaközösség-vezető

Kapásné Gavlik Zsuzsanna (csütörtök 16:00) angol – történelem, munkaközösség-vezető

Kecskeméti Csaba (hétfő 16:00) matematika – informatika

Kispál István (csütörtök 16:00) matematika – fizika – számítástechnika
Kitczák Magdolna (hétfő 16:00) latin – orosz – angol
Kovács Mira (kedd 16:00) magyar nyelv és irodalom – történelem, munkaközösség-vezető
Márkus Zoltán (hétfő 16:00) biológia – kémia
Molnár Zoltánné (hétfő 16:00) matematika – fizika, munkaközösség-vezető
Mudra Kinga (hétfő 16:00) angol
Papp Orsolya (hétfő 16:00) magyar nyelv és irodalom – kommunikáció
Pécsi Csilla ( hétfő 16:00 ) matematika – fizika – kémia
Péntek Klára (hétfő 16:00) magyar nyelv és irodalom – orosz
Pocsai Mária (hétfő 16:00) matematika – ének
Polányiné Boldog Katalin (hétfő 16:00) matematika – fizika – német
Rohonczi ROHO István (hétfő 16:00) földrajz – rajz
Simonné Baranyai Anna (hétfő 16:00) matematika-fizika
Süveges Zoltán (péntek 16:00) történelem – földrajz

Szabados Erika (kedd 16:00) angol, francia, orosz

Szabó Eszter (csütörtök 16:00) német

Szepessyné Azari Éva (hétfő 16:00) testnevelés
Szuprics Tamás (hétfő 16:00) magyar nyelv és irodalom – történelem
Takács László (kedd 16:00) technika – számítástechnika, munkaközösség-vezető
Vinklárné Palóczi Zsuzsanna (kedd 16:00) angol – magyar nyelv és irodalom

szellak_szabinaGRATULÁLUNK!

AZ ESZKÖZÖK LEHETŐSÉGEK, HOGY ADOTTSÁGAINKAT, KÉPESSÉGEINKET TOVÁBBFEJLESSZÜK.

 PÁLYÁZATOT ÍRUNK KI A GIMNÁZIUM TANULÓI SZÁMÁRA,

az udvaron átadott TORNAESZKÖZÖK

MINÉL VÁLTOZATOSABB, ÉRDEKESEBB FELHASZNÁLÁSÁRA.

 

NE CSAK A PUSZTA ERŐNLÉT ( HÚZÓDZKODNI-FEL-FEL), HANEM A JÁTÉKOS TESTMOZGÁS IS SZEREPET KAPJON.

 

SZÁMÍTUNK ÖTLETESSÉGETEKRE!

AZ ÁLTALATOK KITALÁLT GYAKORLATOKAT-

GYAKORLATSOROKAT RAJZOLJÁTOK LE!

(FÁZISRAJZOK-PÁLCIKAEMBER)

 

A pályázatok benyújtásának határideje: 2016. szeptember 20.

Rohonczi István tanár úrnak kell leadni.

Kiállítás az anyagokból: 2016. szeptember 26-29 között.

Eredményhirdetés: 2016. szeptember 30-án az ifjúsági napon

Szülői értekezletek

 

2016.09.05-től 2016.09.15-ig

 ISZSZ-értekezlet 2016.09.20. (helyszín: társalgó; kezdés: 16,30)

 

Osztály

Időpont / Tanterem

5.E 09.05. 16,30
6.E 09.08. 16,30
7.E 09.14. 16,30, társalgó
8.E 09.12. 16,30, 105-ös terem
9.A 09.13. 17,00, 101-es terem
9.B 09.12. 16,30, 104-es terem
9.C 09.03. 16,30, 103-as terem
9.E 09.06. 17,00, 311-es terem
10.A 09.06. 17,00, 102-es terem
10.B 09.05. 16,30, 212-es terem
10.C 09.06. 17,00,103-as terem
10.E 09.06. 16,30, 08-as terem
11.A 09.13. 16,30, 104-es terem
11.B 09.14. 17,00, 105-ös terem
11.C 09.14. 17,00, 111-es terem
11.E 09.06. 16,30, 105-ös terem
12.A 09.05. 17,00, 206-os terem
12.B 09.08. 17,00, 103-as terem
12.E 09.05. 17,00, 112-es  terem

TÁJÉKOZTATÁS ISKOLAKEZDÉSI TÁMOGATÁSRÓL