Két gimis osztály az Erzsébet Táborban

Iskolánk hatodikosai és hetedikesei (hetvenegy kisdiák) hét felnőtt kísérővel három feledhetetlen napot tölthettek Zánkán, az Erzsébet Táborban.
Remek időben, kellemes környezetben kapcsolódtak ki a gyerekek a Balaton partján. Izgalmas programokon vettek részt kiváló animátorok vezetésével.
Voltak csapatépítő játékok, sárkányhajózás és sétahajózás. Kipróbálhatták magukat a táborozók a zánkai kalandparkban, lézerharcosként és egymás közötti számháborúban is. A tábor dolgozói napi ötszöri étkezéssel kényeztették a diákokat, akik a programok között a Balaton kellemesen langyos hullámaiban is megmártóztak.
Alig várjuk, hogy kiírják a következő évi pályázatot, és újra jelentkezhessünk erre a nagyszerű programra.